2017. április 17.

KILENC (EGYÜTT)

Sziasztok! Fogadjátok szeretettel ezt a bulis fejezetet, és remélem, hozott sok finomságot a nyuszi! :)
Hétvégén találkozunk,
Nilla


Ian azt kérte, ébresszem fel, mielőtt elmegyek a suliba. Nem tettem meg. Tegnap este két mondatot váltottunk egymással elalvás előtt. Szörnyű volt, de a fejemet akkor is magasra emeltem, a büszkeségem nem engedett szólni.
Letusoltam, felöltöztem valamibe, amit csinosnak ítéltem, legyűrtem két falatot reggeli gyanánt – borzasztóan nehéz volt –, és bepakoltam a cuccaimat a kocsiba. A szememre húztam a napszemüveget, és anélkül, hogy szentimentálisan hátrapillantottam volna az otthonomra, elindultam dolgozni. Automatikusan indult el a hangos zene az autóban, ezen a reggelen nem is bántam. Három nap, és Karoláék hazaérnek. Minden rendben velük, és imádják Görögországot. Hál’ istennek, legalább velük minden rendben volt.
A dobozaimat egyelőre a járgányban hagytam, és a táskámat a vállamra kanyarítva beléptem a tanáriba. Városi – és hamis – legenda, hogy a tanárokat nem izgatják a diákoknak szervezett programok. Egy perc alatt felmértem a terepet, a várakozó mosolyokat, a lelkes párbeszédeket, és tudtam, hogy ez nem a pénteknek szól. Ezt a mai osztálybulik okozták.
Ez a hely és a gyerkőceim egy pillanat alatt száműzték a fejemből a savanyú gondolatokat. Nem kattogtam Ianen vagy Nevanön, hanem tettem a dolgom, és ez felszabadított.
Még ebédelni is tudtam, noha azt hittem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Volt egy lyukas órám, úgyhogy kiugrottam a pár utcára lévő szendvicsezőbe, és egy jeges tea mellett annyit ettem, amennyi belém fért.
Az órámra lestem, és siettem vissza a suliba – úristen, nemsokára kezdünk! A gyerekek háromkor hazamentek, hogy két órával később visszajöjjenek átöltözve, beigazított hajjal. Imádtam az ártatlanságukat és a lelkesedésüket. Engem is könnyedén magukkal húztak.
Ki kellett javítanom egy adag röpdolgozatot, úgyhogy bent maradtam az üres teremben, és kihasználtam a szabadidőmet. Gyorsan végigpörgettem őket, szerencsére sok jó jegyet hagytam magam után. Mosolygó arcokat is biggyesztettem az aláírásom mellé, hogy tudják, értékelem a munkájukat.
Fél órával a kezdés előtt izgatottan talpra ugrottam, összepakoltam a felszerelésemet, és mindet a tanáriban lévő asztalom fiókjába söpörtem. Vidáman, már-már ugrándozva mentem ki az autóhoz, és tértem vissza a dobozokkal.
Ella, az angoltanárnő, aki engem kért fel segítségül, már a terem ajtajában toporgott, és engem várt.
– Hála az égnek, már azt hittem, idegbajt kapok.
Felnevettem. A sötét felhőknek nyoma sem maradt a fejem fölött. Ki gondolta volna, hogy egyszer ennyire imádni fogom a sulit?
– Semmi gond! Itt vannak a játékok, amiket ígértem, plusz a hangfal.
– És van zene is a telefonodon, ugye? Mert kétlem, hogy Stinget nagyra értékelnék – nézett rám aggódva.
– Felkészültem. Egy napig bújtam a netet, hogy kiderítsem, mik az aktuális kedvencek.
– Annyira szuper vagy! Kirakom a műanyagpoharakat és a rágcsálnivalókat.
– Rendben, addig én csinálok itt helyet.
A padokat a terem szélére költöztettem, és kifelé fordítottam a székeket, hogy a játékoknál jól láthassuk egymást. Felkaptam egy piros filcet is, és a táblára felírtam, hogy köszöntünk mindenkit az év legjobb buliján.
Ella rám nézett, és egy kicsit el is pirult. A plusz radarom jelezte, miről lesz szó. Ezt a félénk, mégis izgatott, ám egyben kíváncsi mosolyt ezer közül felismertem volna.
– És... a vendégünk mikor érkezik?

2017. április 11.

NYOLC (DAL)

Sziasztok!
Kicsit összesűrűsödtek a dolgaim, de hétvégén ismét jelentkezem majd a következő résszel! :) Köszönöm a türelmet és a figyelmet,
N.


Nem sokkal azután, hogy felébredtem Karola ágyában, fájdalom cikázott végig a koponyámon. Oldalra sandítottam, hogy megnézzem, ő lélegzik-e, de még szörcsögött is, úgyhogy gond egy szál sem. Annál inkább a fejemben. Talán nem kellett volna meginni egyedül azt az üveg italt hajnalban?
Nehezen mozduló végtagokkal kimásztam, és a kriptai csendben elvánszorogtam a konyháig. Mint egy holdkóros, úgy nyomkodtam a kávéfőzőt, de hála az égnek, sikerült beprogramoznom. Kihúztam az egyik széket az asztal mellől, és leereszkedtem rá.
Ez a délelőtti csend, ez a konyhai magány tökéletesen leírta azt, amit odabent éreztem. Ürességet. És mégis valamit. Valamit, ami kellemetlen szájízt hagyott. Keserűt.
Napok alatt siklott ki az életem. Katasztrófa voltam. Egy részem vágyott egy életre, amit nem mertem élni. Egy másik részem haragudott, egy harmadik pedig haldoklott.
Mégis milyen menyasszony az, akinek néhány röpke hét alatt meglazul a kapcsolatába vetett hite? Akinek elég egy alak a múltból, hogy úgy érezze, minden tönkrement?
Ez volt hát a szomorú valóságom. Megrekedni szívás.
Karola borítékja ott hevert a pulton. Gondolkodás nélkül felkaptam, és kinyitottam. Öt nap a varázslatos Görögországban, jövő heti indulással, két főre. Természetes, hogy Francest nem hagyja itthon. Ki is nyírtam volna Nevant az ötletért.
Örültem, hogy Karola kicsit kiszabadul innen. Szüksége is volt rá. Őt is kísértették a múltbéli fantomjai, és gyűlöltem az érzést, hogy nem tudok segíteni neki. Hiszen a másik felem volt.
Lefőtt a kávé. Megforgattam a jegygyűrűt az ujjamon. Dobolt a dallam a fülemben, hogy valami nincs rendben. Fájdalmas melódiájára dobbant a szívem. A bennem lévő dal most karcosan nyekergett.

Három nappal később Karola és Frances felpakoltak, és kivittem őket a repülőtérre. Tudtam, hogy csak egy hétre mennek, de könnyek között búcsúztam tőlük.
– Nagyon vigyázzatok magatokra! – kértem, sőt inkább parancsoltam.
– Felhívlak landolás után – ígérte meg Karola, aztán lőtt hármunkról egy szelfit, miután nagyjából vállalható fejet vágtam. Frances nevetett, Karola önfeledtem mosolygott, én meg... Nos, én voltam.
Elég volt egyetlen pillantást vetnem Karola boldogságtól sugárzó arcára ahhoz, hogy tudjam, minden rendben lesz vele.
– Puszi – öleltem meg őket utoljára az ellenőrzőkapu előtt.
– Te is viselkedj jól – kacsintott rám, és egy utolsó integetés után eltűnt a szemem elől. Álltam pár percig, mint akit éppen magára hagytak a repülőtéren. Idegenek jöttek-mentek, és úgy éreztem, ideje nekem is a magam útjára lépnem.
Vettem magamnak egy pohár kávét, és amint kiértem a kocsimhoz, már jelzett is a telefonom. A Twitterről jött értesítés, Karola ügyködött valamit.
Irány Görögország! – írta az iménti szelfink fölé. – Köszipuszi, @Nevanofficial!