Sziasztok! :)
Folytatódik a New York-i szuperhétvége, annyira szerettem írni ezt a részt is! Imádom őket :D
Jó olvasást,
Nilla
XX.
Zene:
"Baby, I will wait for you..."
Másnap reggel olyan dolog
történt, amiről sosem gondoltam volna, hogy bekövetkezik. Dobpergés... A
nővérem ébresztett engem! Rissa mindig örök hétalvó, lustálkodó hírében állt,
még nálam is rosszabbnak számított, de aznap reggel kitörő lelkesedéssel vágott
neki a napnak.
Látni kellett volna, hogy milyen
gyorsan tusolt le, és aztán versenyt evett velem, hogy még azzal is hamarabb
belevethesse magát a teendőkbe. Elég hosszú volt a listánk a megnézni való
helyekről, első helyen az Ötödik sugárút állt. Rissa minden vágya, hogy úgy
sétálgathasson rajta, mint Julia Roberts a Rodeo Drive-on, a Micsoda nő!-ben. Aztán itt volt még a
Broadway, a Brooklyn-híd, a kínai negyed, a Macy’s (!) meg a Rockefeller
Center. Azt kell mondanom, hogy hacsak nem vagyunk valami különleges anyagból,
ami lehetővé teszi az időutazást meg a teleportálást, gyorsan kell rakosgatnunk
a kis lábainkat a másik után, hogy mindent meg tudjunk nézni, amit
elterveztünk. Nem lesz egyszerű nap.
Napszemüveg mögé bújtunk, és
Rissa ötlete miatt színes fejkendőket kötöttünk a hajunkba, amitől rögtön
extravagáns külsőt kölcsönöztünk magunknak. Nem akartam arra gondolni, hogy
totál idiótának tűntünk tőle, csak a pozitív oldalról közelítettem meg a
dolgot. Mikor kiléptünk a hotelból, akkor néztem csak az órámra, hét lesz öt
perc múlva. Na, ez a nem semmi! Vettünk papírpoharas kávét, miután kiszálltunk
a taxiból, Rissa ragaszkodott hozzá, hallani sem akart a metróról, bár ha engem
kérdez valaki, szerintem az legalább annyira New York része, mint a sárga taxi.
De engem nem kérdezett meg senki, szóval ilyenformán teljesen mindegy, hogy mit
is gondoltam.
Loholtunk egyik nevezetességtől a
másikig, elkattintottunk mindenütt néhány fényképet (továbbra is ki nem
állhattam ezt a műveletet, de először fordult elő, hogy a nővéremmel itt
jártam, és azt feltétlenül meg kellett örökíteni). Ami azt illeti, Rissa kicsit
talán túlzásba is vitte, mert vagy egy tucatot kattintott el ugyanabban a
pózban, aztán változtatott, és úgy is ugyanannyit... Láttam, hogy legalább öt
évig nem kell újra fényképezkednem, annyi felvétel készült most.
Az egyetlen hely, ahol megálltunk
pihenni, a Macy’s volt. Eszünkbe sem jutott kihagyni a világ legnagyobb
bevásárlóközpontját, még ha megfeszítenek sem. Egyszerűen van, amiről egy nő
képtelen lemondani. Csendben megjegyzem, a vásárlás is ilyen. Nem terveztem,
hogy bármi is hazajön velem, de egy parfüm egész véletlenül, valamilyen
megmagyarázhatatlan módon bekerült a bevásárlókosaramba, és még a pénztárnál
sem tágított mellőlem. Kénytelen voltam megvenni! Rissa új napszemüveget vett
magának, és miután jó alaposan megebédeltünk, vettünk két óriási nagy vaníliás
shake-et, és folytattuk a túránkat a város szívében.
Délután hat után néhány perccel
értünk vissza a szállodába, fáradtan, fájós lábbal és csapzott hajjal, de ez
nem tudta kedvünket szegni, mert az igazi kaland csak ezután kezdődött.
Hozattunk fel kaját, bár én leginkább csak epret falatoztam csokival és
fagyival, mennyeien bűnös kategória! Rissa viszont mindenfélét végigkóstolt, és
attól tartottam, el fogja rontani a gyomrát, de biztosított afelől, hogy erős
az, sok mindent kibír. Őszintén reméltem, hogy nem kell a cél előtt
visszavonulót fújnunk. Nem kellett amúgy, tényleg nem lett semmi baja, sőt a
sok ételtől kifejezetten jobb lett a hangulata. Érdekes.
Amíg fürödtünk és különböző
csillogó meg hamvas hatású testápolókkal kenegettük magunkat, csajos zenéket
üvöltettünk a hifiből, és a hajkefét fogva énekeltünk rá. Jó volt. A hangunk
nem, de a helyzet és a kedvünk igen. Rissa megkért, hogy lőjem be a haját, mert
ő semmit sem tud kezdeni vele. Jót tett, hogy a múltkor rendbe szedettük, ez
sokat segített rajta. Fogtam elől egy tincset, és szépen hátrafontam, aztán
szórtam rá egy kis ezüstös csillogású port, nem sokat, csak éppen, hogy. A haja
most gyönyörűen feketéllett, és a vékony fonattal pont passzolt az egyenessége.
Amikor a nővérem belenézett a tükörbe, elismerően elmosolyodott. Egy ideje nem
törődött a külsőségekkel, de ez most elnyerte a tetszését.
Sokáig morfondíroztunk azon, hogy
mit kövessünk el az én hajammal, hogy ne legyen unalmas, de maradjon kényelmes.
Végül Rissa oldotta meg a helyzetet azzal, hogy fogta a hajvasalót, és a máskor
hullámos tincseimet kiegyenesítette, majd egyik oldalról a másikra fésülte, és
olyan művészien csatolta el, hogy leesett az állam. Bomba jól nézett ki a
séróm, teljesen extrém volt, pontosan olyan, mint amilyenre vágytam. Egy
hétköznap nem vállalnám ezt be, de ez a mai a lehetőségek napja volt.
Felöltöztünk, kisminkeltük
magunkat, és kattogtattuk a fényképezőgépet. A folyosónkon elhaladó szobapincér
olyan zavarba jött, amikor meglátott, hogy nem győzött másfelé nézni. Hát igen:
Rissa a szögegyenes, ébenfekete hajzuhatagával, fekete miniben, piros
blézerrel, én meg a szürke ruhában, rózsaszín, elegáns felsőrésszel és extrém
séróval álltam meg vele szemben a kihalt folyosón. Éppen indultunk, ő meg pont
akkor jött arra, még véletlenül sem szándékosan mutogattuk magunkat!
A bemutatón egyébként robbant a
bomba. Egyrészt marha sokan voltak, majdnem mind fontos ember, és majdnem
mindről fogalmunk sem volt, hogy kicsoda. Míg elértünk a recepcióig, ahol
kikértük a jegyeket és igazoltuk magunkat, csak három házassági ajánlatot
utasítottunk vissza. Csendben azzal viccelődtünk, hogy lehet, hogy most valami
hálllivúdi multi kért nőül minket, vagy valami baromi híres rendező, akinek a
filmjeit ismerjük csupán, az arcát nem.
Ahogy telt az idő, egyre inkább
megbizonyosodtam afelől, hogy mi egy gazdagoknak és híreseknek rendezett
fogadáson veszünk részt, nem is egy premieren. Még bár is volt, komolyan
mondom. Rendeltünk két koktélt, miközben alig tudtunk másfelé koncentrálni,
mint a minket illető merész és kíváncsi pillantások. Egy New York-i magazin,
miután megtudta, hogy mi vagyunk azok, akik a rádiós játékban nyerték a jegyet,
fel szeretett volna tenni néhány kérdést, de elhárítottuk. Más sem hiányzott,
mint egy újabb cikk!
Kedvesen rámosolyogtam Liam
Hemsworth-re, amikor megállt mellettem a bárnál, ő meg ugyanúgy vissza rám.
Bírtam Az utolsó dalban, jól
alakította Willt, mondjuk a könyvet is nagyon szerettem. Nem ácsorogtunk sokáig
egymás mellett, mert amilyen hamar jött, úgy ment is, Rissa pedig elismerően
bámult utána.
– Élőben még sokkal jobb a feneke
– állapította meg.
Kuncogtam.
Földbe gyökerezett a lábam,
amikor megláttam Josht. Ismeretlenek gyűrűjében állt, mosolyogva beszélgetett,
majd néhány újságíró faggatni kezdte, és Jenniferrel együtt eltűnt a szemem
elől. Sötét öltönyt viselt, ami rásimult tökéletes vállaira, elég
szívdöglesztően festett. A haja most olyan jókisfiúsan volt belőve, de így is
jól állt neki.
Nem sokkal később elfoglaltuk a
helyünket a teremben, egy idősödő házaspár női tagja mellett ültem, aki
megdicsérte a ruhámat. A leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy ki volt, de
jól elbeszélgettünk. Talán pont ezért.
Aztán elkezdődött a film, és
onnantól kezdve én se nem láttam, se nem hallottam mást... Beszippantott a
világa.
Taps. Miután elsötétült a
képernyő, harsogóan tört fel, mi is beszálltunk Rissával. Elég volt
összenéznünk, egyetlen pillantásunkból kiderült, hogy mindketten ugyanarra
gondoltunk: tökéletes.
Afterparti. Ez következett a film
után, ahol számomra csodálatos volt a szereplőket viszontlátni valódi, igazi
emberekként. Josht például már össze sem tudtam hasonlítani Peetával meg a
szőke tincseivel, Jennifert pedig elbűvölő volt látni barnán, amikor alig
néhány méterre tőlem szőkén mosolygott a fényképezőgépek lencséjébe. Lenny
Kravitz egyszerűen lehengerlő volt élőben, Woody Harrelson meg őrülten vicces.
Pezsgőztünk Rissával, és közben
mindenkit jól kibeszéltünk, miközben továbbra is álltuk a hódítási
kísérleteket. Sorra hozták a különböző italokat, én már éreztem is a hatásukat.
Rissa pillantása folyamatosan Liam felé kalandozott, aki, legnagyobb
meglepetésemre, viszonozta azt. Elvigyorodtam, miközben a nővérem füléhez
hajoltam:
– Azt ne mondd, hogy Team Gale lettél!
Ártatlanul pislogott, aztán
megvonta a vállát. Ahogy Liamre néztem, láttam, hogy éppen egyedül ácsorgott
egy óriási Katniss plakát mellett, ezért úgy döntöttem, hogy meglátogatom a
mellékhelyiséget. Adni akartam egy esélyt arra, hogy legalább megpróbálhassanak
egymás közelébe férkőzni.
Kiléptem a fogadóteremből a
mosdókhoz vezető folyosóra, amikor egy ajtó mögül valaki kinyúlt, és iszonyatos
erővel húzott magához. Nem láthattam, hogy ki az, mert mögöttem volt, és a
hátamhoz simult, de mielőtt felsikolthattam volna, érzéki hangján a fülembe
duruzsolt. Egyből felismertem.
– Te meg mit keresel itt? És hogy
mersz ilyen átkozottul szexi lenni?
– Helló, Mr. Hutcherson. – A keze
rögtön végigszántotta a testemet, az arca a nyakamban landolt. Néhány
másodperc, ennyi kellett hozzá, hogy megérezzem, hogy történt mögöttem valami, hogy Josh megkívánt.
Kiszakítottam magam az
öleléséből, megfordultam, a falhoz hátráltam, és amikor szembekerültem volna,
olyan lassan kaptam a számmal a szája után, hogy az már kínzásnak minősült.
Éppen, hogy súroltam az ajkait, nem is csókoltam meg igazán.
– Azt hittem, nem vettél észre.
– Viccelsz? – Az ajkával először
a vállam vonalán söpört végig, majd a nyakamon, és végül az államon, elérve
egészen a számig. – Te voltál az első, akit kiszúrtam, ahogy beléptem.
– Nem vettem észre rajtad.
– Mert nem akartam, hogy észre
vedd – mosolyodott el, majd az állam alá nyúlt, és megemelte az arcomat, hogy
az ajkai végre lecsaphassanak az enyémre.
– Vissza kell mennem – nyögte
elhalóan, és kicsit hátrébb húzódott. – Ennél gyanúsabban már nem is
viselkedhetnék, de nem bírtam ki.
– Azt érzem rajtad – haraptam be
a számat.
– Melyik hotelben szálltál meg?
– A Norfalkban, de... – Igen, de.
Ez volt a legnehezebb rész az egészben. Nem akartam beszélni neki a nővéremről,
nem akartam, hogy a két világ találkozzon, továbbra sem.
– Később felhívlak.
Lehelt még egy utolsó csókot a
számra, és eltűnt a kihalt folyosón. Össze kellett szednem magam a mosdóban,
mert csak a vak nem látta volna meg rajtam, hogy valami nem stimmel. Miután
stabilizálódott a légzésem, visszatértem Rissához, aki egy fiatal nővel
beszélgetett. Mire odaértem, elköszöntek egymástól, de ujjongva kezdte mesélni,
hogy váltott néhány szót Liammel, és hogy nagyon kedves volt. Én is
bevallottam, hogy váltottam néhány szót Joshsal, aki nagyon beindult. Rissa
félrebillentett fejjel hallgatott, de nem kommentálta az eseményeket. Miután
Josh, Liam, Jennifer, meg a többi főszereplő eltűnt a színről – gondolom,
jelenésük volt egy VIP partin, lassan mi is visszaindultunk a hotelbe. A
nővérem hozta a formáját, elkért a szervezőktől egy hatalmas méretű éhezők
viadalás posztert, méghozzá azt, amit a tüzes, madaras jelkép díszített. Nem
akartam megkérdezni, hogy minek az neki, bár égetett a kíváncsiság. Úgyhogy
hárman hagytuk el a helyszínt: Rissa, én, meg az emberméretű plakátunk.
– Figyelj, nem gondoltam volna,
hogy ezt mondom – szólalt meg a nővérem hazafelé a taxiban. – De örülök, hogy
rávettél, jöjjek el. Most szegényebb lennék, ha nem tettem volna meg.
Rámosolyogtam, és próbáltam ebbe
a gesztusba belesűríteni minden szeretetemet, örömömet és hálámat. Semmit sem
ért volna ez az egész, ha ő nincs mellettem.
Felérve a szobánkba, eszünkbe sem
jutott, hogy lefeküdjünk pihenni. A szemünk előtt lebegett, hogy kevesebb, mint
huszonnégy óra múlva indul a gépünk vissza Bostonba, és magunk mögött kell
hagynunk ezt a csodát. Ki a fenének maradt kedve aludni? Rissa hozatott fel sós
mogyorót meg egy üveg pezsgőt a szobapincérrel, és amíg én átöltöztem a
fürdőben, bekapcsolta a játékkonzolon a Guitar
hero nevű játékot.
– Te tudod, hogy mi az? – néztem
rá kérdő tekintettel, miközben megálltam előtte fehér atlétában meg francia
bugyiban. Nem voltam szégyenlős, és különben is, a testvérem előtt legyek az? A
hajamat felfogtam egy magas copfba, és lemostam a sminket az arcomról: sokkal
emberibbnek éreztem így magam.
– Mit gondolsz, az űrben éltem
eddig? – kérdezett vissza élből.
– Gyakorolj egy kicsit, amíg én
is átöltözöm! – bátorított, majd eltűnt a fürdőben.
Mogyorót rágcsáltam, amíg
tanulmányoztam a játék rendszerét. Nem tűnt bonyolultnak, és klasszikus
rockslágerek terén verhetetlennek tituláltam magamat. Az egyetlen, aki ebben a
műfajban le tudott volna győzni – nem Kurt Cobain, haha –, hanem az a személy,
aki a fürdőszobában öltözködött, de ez most egyáltalán nem szegte kedvemet.
Az első félórában úgy tűnt, hogy
laposra ver. Csodálkoztam is, hogy honnan vágja ennyire, mire megnyugtatott
azzal, hogy az internet csodákra képes. Rendben, hát miért is gondoltam
sokadjára azt a nővéremről, hogy a központban úgy viselkedik, mint egy
szobanövény? Miközben ő élt, érzett, és guglizott. Nem semmi.
Kopogtattak. Érdeklődve néztem
Rissára, mire azt felelte, hogy biztos a pincér, mert amíg kimentem pisilni,
rendelt fagyit. Valahogy nehezemre esett elhinni, de azért mégis ajtót
nyitottam.
Hát nem a
pincér volt.
Személyesen Josh Hutcherson állt
előttem, az ingjének kigombolt felső gombjaival, nyakkendő nélkül, széttúrt
hajjal.
– Most arra szeretnélek kérni,
hogy magyarázd meg, hogyan kerülsz ide.
– Te hívtál – mondta lassan,
tagoltan.
– Én biztosan nem.
– Pedig valaki üzent nekem a te
számodról, hogy...
– Én voltam. – Lépett mellém a
nővérem. – Rissa Lafette vagyok. – Nyújtott kezet Joshnak. – Sokat hallottam
már rólad.
Meg kellett kapaszkodnom az
ajtókeretben, ha nem akartam tanyálni egy hatalmasat. Ezt most mégis mire
véljem?
Rissa behívta Josht, majd
visszaült a helyére, és intett, hogy mi is tegyünk így.
– Nem is mondtad, hogy van egy
nővéred – vigyorgott Josh, miközben a pillantását jártatta köztünk.
– Hát... – kezdtem, de Rissa
folytatta.
– Nem szeret velem dicsekedni.
És ezután elkezdődött egy
kedélyes társalgás kettejük között, aminek én csak néha voltam a résztvevője. A
nővérem úgy viselkedett, mint egy teljesen
hétköznapi nő, még véletlenül sem hozta szóba az intézetet, szemrebbenés
nélkül adta elő, hogy is ő Bostonban él, és még mindig PR menedzser, csak nem
találkozunk túl sokat egymással. Bámulatos volt. Tudta, hogy irtózom attól,
hogy Josh bármiről is tudomást szerezzen, ezért falazott. És kitűnően csinálta!
– Ti Guitar heróztok? – vigyorgott ránk Josh. – És milyen profin!
– Igyekszünk – felelte Rissa,
miközben lazán elnyúlt a kanapén. Mi két fotelben ültünk, a dohányzóasztal
másik oldalán. Rissa vagy berúgott, vagy megártott neki Liam Hemsworth.
– Hadd kérdezzem meg, ugye, te
voltál a fekete ruhában? – hajolt kicsit előre Josh, bizalmaskodva.
– Meg még sokan mások is –
válaszolta leleményesen Rissa.
– De abban a rózsásban?
– Az kétségtelenül én voltam.
Josh elvigyorodott. – Rendben, ez
mindenképpen jó hír. Csak mert, egy ilyen helyen lehetetlenség megtalálni
valakit, aki konkrétan nem tartozik senkihez.
Josh már tudta, hogy hogyan
jutottunk be, és kicsit a szívére is vette, hogy neki nem szóltam. Persze,
megértette, hogy azért nem, mert titkos akcióban voltunk.
– Jól van, én azt hiszem, alszom
egy kicsit. Ne fáradjatok, nagylány vagyok már – kacsintott ránk, felkapva a Zabhegyezőt, amit még hetekkel ezelőtt
én vettem neki. Hogy került oda?
– J.D. Salinger? – nevetett fel
csodálkozva Josh. – A kedvenc könyvem!
– Imádom a Zabhegyezőt! – bólogatott teli szájjal vigyorogva a nővérem. –
Holden Caulfield, vegyél feleségül! – kuncogott. – Ezt a kötetet Maceytől
kaptam nemrég.
– Tökéletes választás.
Mintha a nővérem és Josh versenyt
futottak volna abban, hogy ki legyen kedvesebb a másikhoz. Vagy csak annyira
megrontott volna ez a világ, hogy nem vettem észre, ha két ember szimpatizált
egymással? Rissa ezután elköszönt, és magára csukta a hálószoba ajtaját. Vajon
hangszigetelt?
– Szóval Zabhegyező, mi?
Ránéztem, és gonoszul
elvigyorodtam, mert már most annyira tetszett, amit mondani készültem.
– Utálom a Zabhegyezőt. Elviselhetetlennek találom.
Josh felnevetett, a szeme
csillogott. Remélem, hogy ez olyan nevetés volt, ami azt jelenti, hogy „hú de
jó” nem pedig azt, hogy „hú inkább a nővére passzolna hozzám”.
– A nővéred gyönyörű. És jó a
humora – nézett az ajtóra Josh, majd átült az én fotelomba, vészesen közel
kerülve hozzám.
– Igen, valóban az. Imádom.
– Nem vagyok meglepve, hogy nem
meséltél róla. Sosem mesélsz magadról. – Az ajka már a hajamban motozott,
mélyen beszívta az illatát. Felugrottam mellőle, bár nem azért, mert
rosszulesett mellette lenni, hanem mert kényesen érintett a téma. Nem
véletlenül volt ez így, és egyelőre nem akartam ebbe beavatni. Már így is túl
sokat tudott. Meg kellett volna ölnöm. Hah!
Átültem a kanapéra, de Josh oda
is követett. És akkor, immár végre szabadon, megcsókolt. Ez most nem volt vágy
fűtötte, szenvedélyes vagy durva, ez amolyan, „hiányoztál már” csók volt.
Elnyúltam a kanapén, és óvatosan felhúztam magamra a bentről kihozott lepedőt.
– Ha nagyon szépen megkérlek,
akkor elképzelhető, hogy itt töltsd az éjszakát? – néztem fel rá. Hirtelen
elemi erővel tört rám a fáradtság. Három óra múlva lesz, hogy tegnap felkeltünk
és a nyakunkba vettük a várost. – Most csak arra vágyom, hogy veled alhassak.
Oké, őszinteségi roham vége.
Miután kipihenem magam, valószínűleg le akarom majd harapni a nyelvem, hogy
ilyet mondtam, mert csimpaszkodós majomnak tűnhetek tőle. De Josh jólesően
felsóhajtott.
– Semmi mást nem szeretnék
jobban. – Most láttam rajta, miközben végigszántott a haján, és kigombolta az
ingjét, hogy mennyire fáradt. Gondolom, az ő napja sem lehetett egyszerű. A
szeme környékén karikák sötétlettek, valószínűleg már nem fedte el a festék,
ami a kameráknak való pózoláshoz kellett. Lekapcsolta a villanyt, de így is
félhomály uralkodott, kintről betört a város kiolthatatlan fénye. Josh mellém
mászott, a mellkasára hajtottam a fejemet, ösztönösen átöleltem a derekát, ő
meg a hátamat simogatta lassan.
Több volt ő nekem, mint egy fiú a
tévéből. Mint egy srác, akivel lefeküdtem. Mint egy férfi, akit megkívántam.
Valami észrevehetetlen, különleges módon beférkőzött a napjaimba, a
gondolataimba, még a bőröm alá is. Valójában soha nem nyitottam fel neki a
lelkemet, de tagadhatatlanul éreztem, hogy megtehetném. És ez csodálatos volt.
Ez hozzá kötött.
A kapcsolatunk valami
megmagyarázhatatlant jelentett a számomra, olyan különleges dolgot, amitől
félnék elszakadni, miután megízleltem, hogy milyen a közelében.
ohh edes istenem. egyszeruen imadom! nem csak Josht, hanem az egeszet. akarok egy sajat Josht, kar, hogy interneten nem lehet rendelni. igen nagy szivas. lesz Josh szemszoges fejezet amugy?
VálaszTörlésalig varom a kovetkezo resz.
Jesus! Akarom mondani Nilla!
VálaszTörlésImádtam, de tényleg, mint az összes többit is. Remélem nem szegi kedvedet, hogy nem érkezik annyi vélemény. Nem szeretnék más nevében nyilatkozni, de szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki hasonló véleménnyel van róla.:) Amikor Rissa ruhájáról volt szó azt hittem Liam kérdezősködött, el tudtam volna képzelni :P
Most mondanám, hogy várom a következőt, de már fent van legnagyobb szerencsémre, szóval...
Nilla! túl jól írsz:)
VálaszTörlésNagyon cuki volt ez is. Tetszett a városnézés, a készülődés.
VálaszTörlésA film előtti és utáni parti.
Imádom Liamat, és inkább team Gale vagyok :) Remélem nem most láttuk utoljára!
És imádtam a végét, ahogy Rissa kezébe vette az irányítást!
Annus