Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást, nemsokára megint jövök,
N.
Kihasználtam a – végre – nevanmentes napomat, és kipihentem magam. Fizikailag és lelkileg egyaránt feltöltődtem, ami kellett is, miután úgy éreztem, véres cafatokban lógnak az idegeim. Még akkor is, ha éppen nem volt puskaporos köztünk a hangulat a szöszivel, a közelsége kicsinált. Azt sem tudtam, hogyan érzek, és ez az érzés jó-e egyáltalán. Visz valamerre? Használ? Azon kívül, hogy túlságosan erős hatással bírt rám, semmit sem tudtam. És ez kiakasztó volt.
Ian a kocsmában melózott egész nap, amit sajnáltam. Jó lett volna összebújni vele egy kicsit, és a karja közt megnyugvásra lelni. Semmi sem tűnt olyan nehéznek, amikor ketten néztünk szembe vele. Bár nem tudtam elképzelni az arcát, ha elé állnék, és bevallanék mindent.
Helló, drágám. Az új legjobb barátod és én jártunk annakidején. Sőt, nemcsak, hogy jártunk, hanem odavoltunk egymásért. Jó, mi? Csakhogy elhagyott, hogy megvalósítsa az álmait, és magával vitte azt a lányt, aki voltam. Nevan most visszatért, és nem tudom, hogyan kéne éreznem magam a közelében. Sajnos arra emlékeztet, aki voltam, és ez sanyargat belül.
Ugyan már! Még gondolni is nevetséges volt erre.
Úgyhogy maradt egy film meg a fagyi. Kellően megvigasztaltak, nem panaszkodtam. Még a hétvégén elmaradt dolgozatjavítást is megejtettem, örömmel osztogattam jó jegyeket. Tényleg igaz, hogy a munkádat nem is munkának érzed, ha szereted.
Egész este az ágyamban lustálkodtam, meg sem akartam mozdulni, amikor Karola hívása mégis erre kényszerített. A telefon persze a nappaliban, úgyhogy átvágtam az egész lakáson érte.
– Mi újság? – vettem fel.
– Ugye nem felejtetted el a jövő heti bulit?
A szememet forgattam. Csakis ő képes ilyen indokkal felhívni.
– A születésnapodat? Ja, várj, az most lesz?
– Sage!
– Nem, persze, hogy nem. Mit szeretnél beszélni róla? Már megint?
– Kitaláltam a témát. Igazi kerti grillparti lesz!
– Rendben.
Vártam valami slusszpoént, ami magyarázná az izgatottságát, de semmi.
– Ennyi?
– Igen! Miért, ez nem elég?
– Ja, de.
Mindketten hallgattunk vagy egy percig. Simán magam elé képzeltem, milyen fejet vág.
– Ahh – sóhajtotta. – Nem jó?
– Dehogyisnem. Imádni fogjuk, mind az az öt vendég, akiket meghívtál.
– Hát...
Jelentőségteljes hallgatás következett.
– Karola? – kérdeztem rá.
Amikor nem válaszolt, csak felszisszent, kezdtem kijönni a sodromból.
– KAROLA!
– Jól van, telefonáltam még pár embernek, ha már egyszer bulit tartok, legyen nagyobb egy kicsit, nem?
– Mennyire nagy?
Rosszat sejtettem. Kifejezetten rosszat. Horribilisen rosszat.
– Még úgy tíz, tizenöt ember pluszban.
– Nincs is ennyi ismerősöd!
– Dehogy nincs, nekem mindig is voltak – védte meg magát. Noha hiába, én úgyis tudtam az igazat. Mostanában ő volt még a nálam is magányosabb.
– Jól van – hagytam rá. – Szeretnéd valamiben a segítségemet?
– Nagyon jó lenne, ha szereznél egy projektort, és valami ütős hangtechnikát.
– Öhm...?
Karola felkacagott.
Igazából sejtettem, mire készül, és egyáltalán nem ájultam el tőle. Sőt, nagyon is kiakasztott.
Mivel nem tehettem mást, teljesítenem kellett Karola kívánságát. Bevontam Iant is, hátha tud segíteni, és felajánlotta a kocsmai kivetítőjét, amin focimeccseket szoktak nézni, meg két bitangerős hangfalat, szintén a bárból.
– Köszi – nyomtam egy puszit borostás arcára. – Karola odáig lesz érte.
– Bármit, bébi. Csak azt sajnálom, hogy melóznom kell, és nem láthatom az őrült bulit.
– Megpróbáltuk átszervezni, de sokaknak már nem volt jó a váltás.
– Valahogy kibírom. Majd felhívlak közben – vigyorgott rám.
– Jó ötlet!
Úgyhogy vasárnap már ott pihentek a cuccok a kocsim hátsó ülésén és csomagtartójában. Ketten kellettek ahhoz, hogy mindent bepakoljanak, úgyhogy nem háborgattam a felszerelést. Majd találok valakit Karola nagy társaságából, hogy segítsen kirámolni.
Hallottam, hogy Nevan elhagyta a várost, persze nem köszönt el, és még véletlenül sem hívott fel, amit valahol nem is bántam. Így kellett lennie: amilyen gyorsan felbukkant, úgy el is ment. Végre nyugodtan lélegezhettem.
A buli időpontja a vártnál hamarabb elérkezett. A napok a suliban összefolytak, dolgozatot írattam, tanítottam, feladatlapokat javítottam, szülői értekezleten vettem részt, és már ott álltam a hétvége küszöbén. Karola ajándékáért is az utolsó pillanatban mentem el, a virágot pedig kis híján elfelejtettem. Egy óriási sárgarózsa-csokrot készíttettem neki, mivel az örök romantikus lelke csípte az ilyesmit.
Egy gyors zuhany után belebújtam a már napokkal ezelőtt kiválasztott szerelésbe, megtiszteltem az alkalmat, úgyhogy egy elegánsabb darabot húztam elő a szerkényből. A földig érő, türkizzöld ruha jól passzolt szalmaszínű hajammal, és egy kis életet lehelt a sápadt bőrömre. A sötét farmerdzsekivel, amit a vállamra terítettem, ellensúlyoztam a komoly hatást, így kellően lazának éreztem magam az estéhez. Finoman kihúztam a szememet tussal, és használtam világos árnyalatú rúzst, amitől hirtelen bombanőnek éreztem magam. Hihetetlen, hogy egy kis kence mire képes! A parfümöt és a magabiztos mosolyt a legvégére hagytam.
Jól nézel ki. Ez egy jó kis este lesz. Ne aggaszd magad, csak kapcsolj ki... Megérdemled.
Vállamra vettem a táskám, ami Karola ajándékát rejtette, míg fél kézzel a szoknyám alját tartottam, hogy ne essek benne hasra, másik kezemben pedig az elképesztő csokrot tartottam. Igen nehéz mutatvány volt eljutni az autóig, de végül legyűrtem minden akadályt. Hátul még ott feküdtek a hangfalak, úgyhogy óvatosan behelyeztem a virágot, aztán hajtottam.
Meglepetésként ért az a három autó, amely az út szélén parkolt, és nyilvánvalóan Karola vendégseregéhez tartozott. Ezek szerint nem csak én jöttem korábban. Kivettem a csokrot, és a többi cuccot hátrahagyva indultam a lakásba.
– Hahó! – kiabáltam be. – Merre vagytok?
– Itt! – érkezett Karola nevető hangja válaszként a nappaliból nyíló hátsóterasz felől. Azonnal arrafelé indultam, de kissé elsápasztott, amikor láttam, hogy barátnőm régi, egyetemi arcok között ücsörög. – Sage! – ugrott fel a székéről, és vigyorogva megölelt.
– Mi újság? – szakítottam el a pillantásom a kíváncsiskodóktól. Mindegyiküket ismertem úgy, ahogy ők is engem.
– Ez az enyém? Úristen, de gyönyörű – ámuldozott Karola, akár egy gyerek. Elnevettem magam.
– Boldog szülinapot!
– Köszönöm. Annyira imádlak!
– Én is téged.
Legalább egy percig ölelkeztünk, mélyen, még ebben a helyzetben is támogatva egymást. Kihasználtuk ezeket a pillanatokat, és adóztunk a barátságunknak, amely mintha ezer éve tartana. Sok volt a mélypont, még több a felemelkedés, de minden egyes momentuma igazi volt és a miénk.
– Szeretlek.
– Én is téged. Vízbe rakom ezeket – pislogott sűrűn Karola. Jól láttam, néhány könny gyűlt a szemébe.
– Jó, de ne bőgd le a sminkedet.
– Megpróbálom! – nevetett, és egy másodpercre olyan hatást keltett, mint aki nem tudja eldönteni, sírjon-e vagy kacagjon.
Miután eltűnt, a társaság két izmos sráca felé fordultam.
– Segítenétek nekem egy kicsit?
Bepakoltattam velük a cuccot, sőt még össze is szerelték. Úgyhogy mire besötétedett, és megjött az összes vendég, kellemes hangok töltötték be az udvart. Egy hosszú asztalon roskadásig álltak a szendvicsek és hidegtálak, jeges vödrökben úsztak az italok, és egy külön sarokban gyűltek a színes ajándékdobozok. Minden a terv szerint haladt, és ahogy láttam, az ünnepelt és a vendégei is kitűnően érezték magukat. Kihalásztam a vödörből egy mangós italt, és lehuppantam az egyik műanyagszékre. Karola a velem szemben álló társaság középpontját alkotta, folyamatosan nevetett, és váltott néhány kedves szót mindenkivel. Olykor rám kacsintott, hogy jelezze, nem felejtkezett el rólam sem – nem mintha eszembe jutott volna drámázni ezen.
Úgy éreztem, ideje meglátogatni a mosdót, úgyhogy otthagytam a helyem. Rácsörögtem Ianre is, viszont nem felvette fel a telefont, valószínűleg meg sem hallotta. Visszadugtam a mobilt a táskámba, és ellenőriztem a tortát a hűtőben. Fehér volt, többemeletes, citromkarikákkal díszített szépség. Már csak attól éhes lettem, ahogy ránéztem.
Ahogy visszaértem az udvarra, földbe gyökerezett a lábam. A társaságunk bővült plusz egy fővel – egy szöszi, ír kobolddal. A pulzusom azonnal nyolcszázharminc, az arcomat elöntötte a forróság. Ő azonban nem vett észre, lekötötte a folyamatos vigyorgás meg a csevegés, amit a körülötte állókkal folytatott. Tapinthatóan nőtt a feszültség és az érdeklődés. Amint Nevan megjelent, sokan le sem tudták venni róla a szemüket. Amit egy aprócska, sötét részem meg is értett. Ugyanis szívdöglesztően nézett ki a kócos hajával, feketekeretes szemüvegével, elegáns ingben és feszülős farmerban.
Próbáltam láthatatlanná válni, és megtalálni a legfélreesőbb sarkot. Ahogy egyetemistaként, úgy matektanárnőként sem élveztem mérhetetlen népszerűséget, és ennek azért örültem is. Feltűnést maximum a ruhám keltett, ahogy lebegett körülöttem. Meg is igazítottam a lábamnál, és amikor felpillantottam, a tekintetem találkozott a szösziével. Engem figyelt, és nem is akárhogy: tetszéssel, sőt már-már elégedettséggel a szemében. Anélkül, hogy akár biccentettem volna egyet, elfordultam. Jézus.
Karola elérhető távolságba került, úgyhogy felpattantam, és elkaptam a karját.
– Nincs itt az ideje, hogy kibontsd az ajándékaidat? – kérdeztem.
– Jó ötlet! – csillant fel a szeme. – Hadd lássuk, hány turmixgépet kaptam idén.
Elnevettem magam.
– Vagy szemránckrémet.
– Tényleg!
Egymásba karoltunk, így léptünk oda az ajándékos asztalhoz. Valaki lehalkította a zenét, a többiek pedig követték a példánkat, körénk gyűltek. Kezemben tartottam egy zöld kukászsákot, amit direkt a csomagolópapíroknak készítettem be. Egyszerűbb lesz, ha rögtön a kukában végzik, holnap legalább kevesebbet kell takarítanunk.
Karola kezébe vette az első dobozt. Felolvasta a rajta álló nevet, majd küldött egy mosolyt az illető felé.
Nem tévedtünk sokat, mondjuk turmixgép helyett popcake készítőt rejtett egy doboz, egy másik pedig fagyigépet. Hűha! Ezt majd letesztelem. A csomagokban lapult még könyv, ékszer, parfüm... Szokásos, sablonos meglepik.
Az utolsó előtti Nevané volt. A srác Karolához lépett, hosszan megölelte, majd egy puszi után átnyújtotta neki a borítékot.
– Szerelmes levél? – kérdezte Karola.
– Nem – nevetett Nevan. – Nyisd ki.
Nem is kellett sokat várnunk. Egy perccel később Karola teljesen elfehéredett, és döbbenten nézett a vele szemben állóra.
– Ezt nem fogadhatom el.
– Dehogynem.
– Nev!
Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a becenév hallatán néhányan ámulva, amolyan „azta, de aranyos” stílusban sóhajtottak fel. Mindjárt hányok.
– Megérdemled, szóval fogd be, és mosolyogj inkább.
Az én oldalamat is furdalta a kíváncsiság, vajon mit rejthetett a csomag. Nevan talán nyitott neki egy milliós bankszámlát?
– Köszönöm – válaszolta Karola hálásan, és még egyszer megölelte Nevant. – Azt hiszem, nyaralni megyek!
– Hűha – biccentettem. – Ez cuki.
– Ugye? – lóbálta Karola a borítékot.
– Akkor most én jövök.
Barátnőm szeme felcsillant.
A kivetítőhöz léptem, majd hozzácsatlakoztattam a telefonomhoz, és lejátszottam a fájlt, amit DVD-n ajándékoztam Karolának egy példányban. Visszaálltam Karola mellé, és figyeltem az arcának minden változását.
Megjelent a kivetítőn az első képkocka: Boldog születésnapot! Karola és Sage, akkor és most
Aztán jött a foghíjas mosolyunk, valamikor az első osztály környékéről. Sokan felnevettek a kép láttán, Karola viszont sóhajtott egyet, és belekapaszkodott a kezembe.
A videóban sorra érkeztek a közös képek, az emlékek, a múltunk darabkái. Néhány videót is beleszerkesztettem a montázsba, miközben olyan dalok szóltak aláfestésként a gyerekkorunk kedvencei közül, mint a Barbie Girl.
Ballagás, halloween buli, karácsony, érettségi, szülinapi bulizás, bál, napozás a tengerparton, nyaralás, egyetem, koncert, együtt alvás, együtt sírás, szülés, és a legvégén egy szelfi, valamelyik nap készítettük. Az egész életünk képekben. Nem egészen öt percben.
Mindketten sírtunk, amikor vége lett. Karola felém fordult.
– Úristen, annyira imádlak. Köszönöm, hogy mindig itt voltál nekem.
– Mire valók a barátok?
Egy nagy ölelés után váltunk el, törölgettük a könnyeinket, és közben nevettünk az érzelgősségünkön.
– Ki kér tortát? – nyögte be Karola, mire a többiek kacaja is felhangzott végre. Úgyhogy kihoztuk a süticsodát meg egy rakás műanyagtányért, nehogy mosogatni kelljen. Az ünnepelt felvágta a tortáját, míg én fényképeztem. Kicsit megint a háttérbe húzódtam, és hagytam, hogy Karola csillogjon. Meg is érdemelte, amúgy pedig szó szerint ragyogott. Nagyon kijárt már neki a kikapcsolódás.
– Hé! – szólított meg valaki. Felkaptam a fejem, egy kéz azonban a derekamra kulcsolódott, és magához vont. Egy pillanat alatt történt minden, olyan gyorsan, hogy reagálni sem tudtam. Az arcom Nevan mellkasának ütközött, aztán felnéztem az arcába, ő pedig elkattintott egy fényképet.
– Mi a fene? – értetlenkedtem, és amint lazult a tartása, el is húzódtam tőle. – Mit műveltél?
Ráérősen nyomogatta a telefonját, csak hosszú másodpercekkel később sandított fel rám.
– Ha kértem volna egy közös képet, belemész?
– Természetesen nem.
– Ugye – mosolyodott el.
– Ezért letámadtál? – háborodtam fel. – Mennyire fair dolog ez? Az akaratomon kívül tetted!
– Ne aggódj. Jó kép lett.
– Minek neked egyáltalán? – sziszegtem.
– Csak – válaszolta elviselhetetlenül nyugodtan, továbbra is vigyorogva. Ebben a pillanatban szívesen letöröltem volna az öklömmel.
– Legalább mutasd meg!
– Nem.
Felszisszentem.
– Ha fel mered rakni az Instagramra, az égre esküszöm...
Nevan felnevetett, elég magabiztosan ahhoz, hogy érezzem, nem hatja meg a fenyegetőzésem.
– Ezt rajtam kívül senki sem fogja látni.
Szavai szöges ellentétben álltak az arckifejezésével. Mintha mulatott volna a megbotránkozásomon, és mégis... Épp azt bizonygatta, hogy ezt a képet csakis magának készítette. Megráztam a fejem, teljesen összezavart.
– Azt ajánlom, tartsd magad távol tőlem. Nekünk, kettőnknek semmi közünk egymáshoz!
Leolvadt a mosoly az arcáról. Hirtelen már nem tetszett neki annyira a kifakadásom.
– Sage...
– Ne! Ne felejtsd el, amit mondtam, ez a lényeg.
Megfordultam és elsétáltam. De csak Isten tudja, mennyire remegett a lábam. És hogy mit idézett elő bennem az a szívdobbanásnyi pillanat, amikor a testünk találkozott, és annyi idő után Nevan végre a karjában tartott engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése