Tizenkettő (Ed)

2017. május 14.
Hát, jó olvasást mindenkinek... ;)


– Meg kell értened valamit. Olyasvalakinek, mint én, tetű nehéz igazi kapcsolatokat kialakítania. Nem panasz, csak értsd meg az én álláspontomat is.
Mit hitt, hogy húgyagyú vagyok? Ezzel a sok érts meg engem ismételgetéssel épp az ellenkezőjét érte el. Kezdett felmelegedni az agyvizem.
– Roxanát már régóta ismerem. Van egyfajta... kapcsolatunk.
Hát igen, azt jól láttam a saját szememmel.
– Viszont az nem érzelmeken alapul.
Legalább a hajam tövéig szaladt a szemöldököm. Próbáltam még csak Nevan felé sem pillantani.
– Inkább kémiainak nevezném.
Mit szólnál ahhoz, ha inkább sehogy sem neveznénk?
– Amikor mindketten úgy érezzük, hogy kell egy kis kikapcsolódás, akkor találkozunk. És ez így rendben van.
Az viszont totál nincs rendben, hogy mindezt velem osztja meg. Őszintén, ki akar hallani az exe ágykalandjairól Ed Sheeran koncertre tartva? Én biztos nem. Enyhén szólva is kinyírja a hangulatot.
– Nem akartam, hogy kiakadj ezen.
Ugyan, kérlek. Utoljára azon akadtam ki, hogy Tölgypajzsos Thorin meghalt. Mit érdekel engem a biokémiai kapcsolatod?
– Most már azért jó lenne, ha mondanál valamit.
Ezért inkább hallgattam. Hadd eméssze magát a csendem miatt. Eközben megérkeztünk a belvárosi pub elé, ahol még a parkolóhelyeket is névre szólóan tartották fenn. Egy újabb kicsit sem sznob dolog.
A főbejáratot két gorilla állta el, akik nemcsak méreteikben hasonlítottak az említett állatra, hanem arcformában is. Nevannel elindultunk feléjük, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem fognak beengedni.
– ’Estét, srácok – köszöntötte őket vidáman. Én is biccentettem egyet.
– A nevek? – morogta az egyik.
– Sage Sanders és Nevan Holms – mondta az ír akcentus. Elnevettem volna magam ezen a hangon, ha jobb hangulatban vagyok.
A bizti őr végigfutotta a listát. Bólintott a másiknak, mire az kinyitotta az ajtót.
– Jó szórakozást.
Nevan maga elé engedett, és eközben a derekamra csúsztatta a karját. Mintha védene. Mintha összetartoznánk. Amint megfordultam, rávillant a szemem, és ő vette a lapot, visszahúzta a kezét, sőt megadóan maga elé tartotta.
– Bocs, bocs.
A hely nagyobb volt, mint amire számítottam. Vörös téglás falai, homályos fénye és kis, kerek asztalkái tipikus kocsmahangulatot kölcsönöztek neki. Fapadlós, füstös hely. Ideális egy akusztikus koncerthez. A vendégek sem nyomorogtak, ami azt illeti, elég kevesen voltak. Mindenki kényelmesen elfért, és ami a legjobb, kutya se pillantott felénk. Nem jelentettünk – vagyis Nevan nem jelentett – feltűnést.
A pulthoz indultam, felpattantam a bárszékre, és rávigyorogtam a cuki csapos srácra.
– Helló! Egy sört kérek.
Visszamosolygott, miközben elővett egy poharat.
– Nem csapoltat – tévedt a tekintetem a hűtőre. – Budweiser jó lesz.
– Jó választás – értett egyet, majd elém tette az üveget, és felbontotta.
– Ha te mondod, elhiszem.
Tudja a fene, mi ütött belém. Talán a nyamvadt, kéretlen szabadságom mámora? Lázadásom szikrája? Nem is érdekelt, kacéran ránevettem a srácra.
– Mi a neved? – támasztotta karját a pultra. Ekkor jelent meg Nevan, és vágta haza a hangulatot, megint.
– Csak óvatosan, haver. Nemsokára férjhez megy.
A srác kissé hátrahőkölt, és inkább felvette Nevan rendelését. A szöszi ugyanúgy sört kért, mint én, a jóképű bártender meg arrébbsomfordált. Felhorkantam. A keserűség szerteágazott bennem, és szavakat lökött ki a számon.
– Igazából nem megyek.

Nevan körbenézett, jól hallotta-e, hogy hozzá szóltam.
– Tessék?
Válasz helyett feltartottam a bal kezem, és a szemébe nézve vártam, hogy leessen neki a tantusz. Ez néhány másodpercig nem történt meg, utána azonban elkerekedett a szeme.
– Mi történt? – szisszent fel.
– Mintha érdekelne!
– Sage, tudod, hogy engem...
– Nem! – elkaptam a sörömet, lecsusszantam a székről, és közel álltam Nevanhöz, hogy más ne hallja a hangomat. – Téged nagyon régóta nem érdekel, mi van velem. Ne is próbáld áltatni magad, mert felesleges. Csak menj vissza a boldog életedbe, hisz úgyis tiéd a világ. Hagyd meg nekem a saját nyomoromat, ugyanis már csak az maradt számomra.
Nem néztem tovább döbbent tekintetét. Kerestem magamnak egy üres asztalt, felvettem a legvisszautasítóbb pózt, és próbáltam lecsillapítani csapongó gondolataimat. Minek is jöttem el? Nevan mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem, olyan, mint valami rossz ómen. Ha ő a képben van, a dolgok rosszul sülnek el. És én mégis... De ekkor megláttam Edet. Olyan élő és természetes volt, mint bárki más, mégis vibrált körülötte a levegő. Nem bírtam levenni róla a szemem, életemben először láttam a valóságban mosolyogni, mozogni. Mint akit megbabonáztak, úgy figyeltem, hogyan fog kezet és beszélget másokkal. Váratlanul elszégyelltem magam a rajongásom miatt. Más dolog otthonról, a saját vackomból hallgatni őt, nézni a videoklipjeit, és szemtől szembe kerülni vele. Valószínűleg abban a pillanatban elfelejt majd, hogy rám néz, és nem leszek neki több, csak egy lány a tömegből. Azonban az őrült rajongónál még ez is jobb, mert az biztosan nem leszek. Az ajtó felé néztem, le kellene lépni.
Kirázott a hideg, nem számítottam arra, hogy ilyen érzés lesz látni őt. Megvettem az összes lemezét, kívülről fújtam a dalait, de a szemébe nem mertem belenézni. Hisz mégiscsak ő Ed, egy átkozott zenei zseni!
Nem sokkal később fogta a gitárját, és felment a színpadra. A közönség is elfoglalta a körülöttem lévő asztalokat, mindenki kényelembe helyezte magát.
– Örülök, hogy eljöttetek, érezzétek jól magatokat – mondta mosolyogva Ed, majd megpengette a gitárját. Hangja hallatán nagyot dobbant a szívem. Le sem tagadhattam, mekkora fan vagyok.
Valaki kihúzta az asztalomnál lévő másik székét, és egy szőke fej tulajdonosa lehuppant mellém.
– Beszéljünk – kérte egyértelműen.
Úgy tettem, mintha meg sem hallanám. Egyedül Ed érdekelt.
– Ne csináld ezt.
Szemem sem rebbent. Nem fog kihozni a sodromból újra, mert időközben rátaláltam arra, ami a legnagyobb lelki békét nyújtotta – a zenére. A kedvenc zenémre. A vörös hajú csodafiú sorai a szívemig értek, a lelkembe láttak.
Nevan feladta a próbálkozást, és nagyot húzva az üvegéből inkább elhallgatott. Jobban is tette.
Ed öt számot játszott el, majd lejött a színpadról. Elvegyült a társaságban egy üveg vízzel, és ezen senki sem lepődött meg. Talán én voltam az egyetlen, aki már-már angyalnak látta őt, semmint embernek.
– Komolyan kértelek. Beszélnünk kell, vagy...
Tőlem az a vagy is bekövetkezhetett egész nyugodtan.
– Nevan, cimbora – szólalt meg váratlanul a bársonyos hang a közelünkben, mire kővé dermedtem. A szöszi felállt mellőlem, és kezet fogott Eddel. – Jó, hogy itt vagy, régen láttalak.
– Én is téged, Ed. Mi a helyzet?
– Áh, tudod, turné nélkül hiányzik a zene – nevetett az „angyalom”. – Egyébként ki a társaságod?
Rám nézett. Mosolygott. Megállt bennem az ütő.
– Sage, hadd mutassam be neked Ed Sheerant. Ed, Sage Sanders, régi barátok vagyunk az egyetemről.
Ed kinyújtotta felém a kezét, és adott két puszit az arcomra. Kis híján elájultam.
– Örülök, hogy megismerhetlek – ült le az asztalunkhoz.
– Én is örülök.
Legszívesebben kinyögtem volna, hogy mennyire imádom, de nem akartam, hogy hülyének nézzen.
Nevan felnevetett, mintha az előbb még nem lett volna ideges miattam.
– Sage általában nem ilyen szótlan. Ugye?
– Biztos megijesztettem – vigyorgott Ed.
– Nevan, te ebbe inkább ne szólj bele – villant a szemem a szöszire, aki nem lepődött meg a reakciómon. Ed viszont felnevetett, és ezzel sikerült oldania a görcsös hangulatomat.
– Kedvellek téged. És nagyon szép neved van, ami azt illeti. Hol hallottam már? – gondolkozott el.
Az én nevemet? Jó ég!
– Harpertől – közölte Nevan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
– Harper, tényleg – nézett rám Ed. – Elég sok egyetemi sztorijában benne voltál.
– Komolyan?
Egytől tízig terjedő skálán csak kábé százhúsz a szürrealitási értéke annak, hogy Harper és Ed rólam beszélgessenek. Nem, nem. Ezt az agyam képtelen volt feldolgozni.
– Naná. Még az anyukád pitéjéről is hallottam.
– Az tényleg megér egy misét. Ha legközelebb találkozunk, hozok neked belőle.
– Jó – bólogatott. – Bírnám!
Én meg téged bírlak átkozottul, gondoltam magamban.
– Mivel foglalkozol?
Annyira lehengerelt a kedvessége, az érdeklődése és a közvetlensége, hogy alig nyögtem ki egy értelmes választ.
– Tanárnő vagyok. Éljen a matek.
– Wow, te tanítasz? – dőlt hátra, miközben ujjai között a flakont forgatta. – Ez meglepő.
– Miért? Nem nézed ki belőlem?
– Dehogy, nem erről van szó. Csak az én időmben még mások voltak a tanárok, kékharisnyák, tudod. Te viszont egy vagány csajnak tűnsz.
– Imádom a gyerekeket – vontam meg a vállam. Ed lassan bólintott, szavaimat mérlegelve, majd a szöszi felé fordult.
– Hogy telik a szünet, Nev?
Atyaég. De régen hallottam ezt a becenevet.
– Jól. Élvezem, hogy sokáig alhatok, és tudod, nyugi van.
– Azt én is csípem. A többiek? Austint nem látom sehol.
– A kislányával van. Tervezte, hogy jön, csak...
– A család az család, haver. Jól teszi, hogy velük van.
– Igen. Frances jól megnőtt.
– Üdvözlöm őket.
– Átadom, tesó.
– Vigyázzatok magatokra. Sage, örvendtem!
– Én is, Ed.
Pirosság kúszott az arcomra, amint hangosan is kimondtam a nevét. Valószínűleg észlelte zavaromat, de úriember módjára nem tette szóvá. Hosszan bámultam utána, ahogy visszasétál a színpadra, és ölébe veszi a gitárját. Még egyszer összetalálkozott a pillantásunk, aztán következtek az újabb dalok.
Egyszer azonban Nevan felé fordultam, mert egy gondolat nem hagyott nyugodni.
– Mi a nyavalyáért mesélt neki Harper rólam?
– Erről Harpert kéne megkérdezned.
– Te látod valahol? – vágtam vissza élesen. – Téged kérdezlek.
– Fel is hívhatnád – válaszolta nem kevés gúnnyal a hangjában.
Megráztam a fejem. Parttalan vita. Erre inkább nem vesztegettem a drága pillanataimat.
Ed megköszönte a figyelmünket, a lehetőséget, aztán a koncert véget ért. Lágy dallamok bújtak elő a hangszórókból, a vörös hajú srác pedig elkeveredett a közönségben. Már hiába kereste a tekintetem, nem láttam többet. Néztem az üres színpadot, és éreztem a máris növekedő, döbbenetes űrt a mellkasomban. Hiszen csak percek teltek el.
– Ez szörnyű érzés – mondtam keserűen. – Bár ezt te honnan is tudhatnád, a színpad másik oldaláról?
– Ott is ugyanúgy rossz érzés.
– Kötve hiszem.
– Tökmindegy, hogy mit mondok, nem? Amíg nem vagyok Ed vagy Harper.
– Miért vagdalkozol állandóan Harperrel?
– Mert úgyis ő az, aki mindent tud rólad, meg akinek állandóan igazat adsz.
Elhűltem Nevan szavain. Megfordult a fejemben, hogy haragszik a titkos telefonbeszélgetéseink miatt, de hogy ennyire? Erre nem számítottam.
– Harper a barátom – mondtam lassan, ezúttal gúny vagy düh nélkül. Azt akartam, hogy megértse, amit anno tettünk, az nem Nevan ellen volt, hanem értem.
– Én is az vagyok.
– Nem. Te jóval több voltál.
Néztünk egymásra, ő megint azzal az eszelős pillantással, amitől erősnek éreztem magam. Ami hatalmat adott nekem; hatalmat fölötte.
Felálltam az asztaltól, jobb lesz, ha ennek minél hamarabb véget vetünk.
– Én megyek. Köszönöm – biccentettem.
Felálltam, csakhogy Nevan követte a példámat. Elindultam, de ő továbbra is mögöttem lépdelt. Amikor kiértünk az ajtó elé, a gorillákhoz, megint szemtől szembe kerültünk.
– Mi az? Hazatalálok.
– Velem jöttél, nem mész el egyedül.
– És ezt hogy tervezted? Mindketten ittunk.
– Ezért kértem sofőrt – húzta elő a telefonját. Nyomogatott valamit a képernyőn, aztán három mondatban lerendezte a hívást. Feszülten ácsorogunk egymás mellett, szótlanul, amíg meg nem érkezett a sofőr, és Nevan át nem adta neki a kulcsokat. A címet meg sem kérdezte, úgy látszott, ezt már előre lebeszélték.
A hátsó ülésen kuporogva visszapörgettem magamban a koncert pillanatait, Ed mosolyát és a szavakat, melyeket hozzám intézett. Ez valóban megtörtént? Találkoztam egy olyan emberrel, akire azóta felnéztem, hogy igazán szerettem és értettem a zenét? Egy percre becsuktam a szemem, hogy még élesebben lássam.
Megállt az autó, visszatértem a valóságba.
– Mi a... – motyogtam, ahogy felmértem a terepet. Nevannél voltunk. A sofőrrel együtt kiszállt a kocsiból, megköszönte annak munkáját, és tekintélyes összeget nyújtott át neki nagy címletekben. Az ürge pedig lelépett, egyedül hagyva engem a gonosz kobolddal. – Ezt mégis hogy merted?
– Mire gondolsz? – adta Nevan az ártatlant, miközben elindult a bejárati ajtó felé.
Ha nem akartam, hogy rám zárja az autót, ki kellett szállnom. Pattogó léptekkel mentem utána.
– Miért nem kérted meg, hogy vigyen haza?
– Szó volt róla? – vonta fel a szemöldökét.
– Azt mondtad „velem jössz, velem mész” – tomboltam. – Ez nekem nyilvánvalóan magában foglalja a Sage-et is hazavisszük tervet!
– Hát, bocs – lökte be az ajtót, és dobta a dzsekijét a fogasra. Nekem meg felforrt az agyvizem, mert egy este alatt másodszorra szúrt ki velem.
– Mondok én neked valamit, Nevan Holms! Elképesztően pofátlan vagy. Jobban bírtalak, amikor te voltál a kedves srác. Folyamatosan rám erőlteted az akaratodat, de önálló ember vagyok, aki tud dönteni az élete felett! Nem kértem, hogy segíts, mégis megköszöntem, de ez már több a soknál. Ha még egyszer a közelemben talállak, képen foglak törölni.
Lendületesen megfordultam, és kivágtam az ajtót. Csak nem képzelte, hogy itt maradok nála? Fél óra alatt hazasétálok.
– Hé! – elkapta az alkaromat, és durván visszarántott magához. – Meghibbantál, hogy úgy gondolod, elsétálhatsz az éjszakában?
– Ugyan már, ezt hat évvel ezelőtt is utáltam!
– Akkor is igazam volt.
– Eressz. El – sziszegtem. Nagyon nem komáltam, hogy a teste az enyémhez ér, és az enyémen éreztem a mellkasát.
– Gyere vissza, vagy én rángatlak be.
Kissé rászorított a kezemre, hogy érezzem, ezúttal nem viccel. Bár a szikrákat szóró tekintetéből ezt már sikerült levennem.
Elhúztam a karomat, és a fejemet felszegve visszamentem a lakásba.

5 megjegyzés:

  1. Uuuuuuuuuuuuuuuuuuuu *-* zsenialis, egyszeruen zsenialis volt 😍😍 teljesen at tudtam erezni a rajongast, mert en is rajongo tipus vagyok. Es Nevan ❤️ Annyira jooo, nagyon varom megint a kovetkezot! 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm ^^
      Örülök, hogy tetszett a fejezet ❤️ Annyit megígérek, hogy fog tartogatni meglepetéseket! ;)

      Törlés
  2. Remek volt, mint mindig :D Huhhh... Már nagyon várom az esedékes beszélgetést Nevan és Sage között, baromi jól felépítetted a feszültséget :DDD (Hangosan nevettem, amikor megláttam a nevem a fejezetben :)))) )

    VálaszTörlés